Táplálékok, italok, étrend kiegészítők, gyógyhatású készítmények, kenőcsök, wellness-kezelések hirdetése során talán a leggyakrabban használt szóösszetétel az „immunerősítés”. Annak érdekében, hogy mi van e mögött a divatos szó mögött, néhány alapfogalom ismeretére mindenképpen szükség van.
1. Mi az immunrendszer?
Az immun-rendszer a szervezet védelmét jelenti az idegen behatolók ellen.
Ilyenek a baktériumok, vírusok és az allergiát okozó anyagok. Ha a behatolót a
szervezet nem kívánatosnak tartja, beindul egy láncreakció, aminek végeredménye
az idegen megsemmisítése, hatástalanítása. Védekező rendszerünket úgy kell
elképzelni, mint egy hadsereget. Ahogy a hadseregben van gyalogság, lovasság,
tüzérség, úgy az immunrendszernek is vannak különböző feladatra szakosodott
részei. Ha ezek közül bármelyik hiányosan működik, a védekezésben súlyos hibák
keletkeznek.
A valódi immun-hiányos állapot, súlyos tünetekkel jár.
Amit a mai
szóhasználatban immun-erősítésnek neveznek, az olyan körülmény biztosítását
jelenti szervezetünk számára, mely elősegíti, hogy ez a velünk született
védekező rendszer jól működjön.
Havonta 3-4 nap wellness-üdülés is nagyon kedvező, az immunrendszer jó
működéséhez azonban kevés a gazdagság. Akik rendszeresen sportolnak, sokat
kirándulnak, nem tömik magukat nyugtatókkal és izgatószerekkel, mértékletesen
fogyasztanak alkoholt, nem dohányoznak, mindannyian immunrendszerüket erősítik.
A hadsereg hasonlatot használva, az immun-erősítés a hadtáp jó működését
jelenti.
Immunrendszerünk egyik legfontosabb része a gyomor-bélrendszeraz itt lakozó nagyszámú immun-sejt, nyirokmirigy miatt. Az immunrendszer jó működéséhez szükséges, hogy a bélben élő több mint 200 baktérium között ne boruljon fel az egyensúly. Ezért hasznosak a bélflóra egyensúlyát biztosító agyonreklámozott táplálék-kiegészítők, ám a hirdetések ellenére valódi immunstimuláló hatásuk nincs.
2. Mi az allergia?
Az allergia az immunrendszer veleszületett képessége, hogy bizonyos anyagokra
(pollenek, állati szőrök, penészgomba, házipor-atka, stb.) túlzott
immun-reakcióval válaszoljon. Tehát az allergiás egyénnek nem kell az
immunrendszerét erősíteni, hiszen pont az a baj, hogy megváltozottan, túl
erősen működik.
3. Mi az immun-erősítés
(vagy immun-stimuláció) és mikor van rá szükség?
Olyan eljárások tartoznak ide, melyek az immunrendszert laboratóriumi
vizsgálatokkal igazolhatóan fokozott működésre serkentik. Ez jelentkezhet
például abban, hogy nagyobb mennyiségben képződik ellenanyag. A
leghatásosabbimmun-erősítést jelentik a fertőző betegségek elleni
védőoltások.Ezek beadását követően a szervezet védekezőképessége felerősödik az
adott kórokozóval szemben, így azok behatolását követően nem alakul ki
betegség: kanyaró, bárányhimlő, mumpsz, stb.
Vannak olyan állapotok, amikor valódi immun-hiány nem áll fenn, mégis úgy tűnik, hogy az immunrendszer „gyengébben” működik. A gyermekek ismétlődő, nem súlyos légúti megbetegedései esetén, amelyek különösen gyakoriak a frissen bölcsődébe vagy óvodába kerülő gyermekek között, a szülők gyakran fordulnak orvoshoz azzal a kéréssel, hogy “a gyermek immunrendszerét fel kellene erősíteni.”
4. Immun-erősítő
gyógyszerek.
Az orvostudomány nagyon sok ilyen anyagot próbált ki. Első lépésként az
immun-stimuláns anyagnak laboratóriumi körülmények között „kémcsőben” mérhetően
kell bizonyítania, hogy fokozza az immunrendszer egyes részeinek működését.
Ezután kísérleti állatokban kell hatásosnak és veszélytelennek lennie. Ezt
követi az egészséges önkénteseken történő kipróbálás, és legvégül olyanokon,
akik az átlagosnál gyakrabban betegeskednek. Ha az immun-stimuláló anyag például
tabletta, a hatás lemérésének bevált módja, hogy a gyógyszert kapó egyéneket
hónapokon keresztül követik és hasonlítják össze olyanokkal, akik teljesen
hasonló formájú olyan tablettát kaptak, amiben nem volt hatóanyag.
Mit vizsgálnak ilyenkor?
– a betegségek gyakoriságát és súlyosságát
– az antibiotikus kezelések számát
– az iskolai, munkahelyi hiányzások alakulását
Ha mindezek a tudományos bizonyítékok rendelkezésre állnak, akkor kerülhet sor
arra, hogy gyógyszerként is törzskönyvezzék a készítményt. Ehhez általában
10-12 évre van szükség.
Magyarországon a legtöbb
tapasztalat a BronchoVaxom nevű gyógyszerrel van. A kék-fehér kapszula újabban
por formájában is rendelkezésre áll. Naponta 1x, reggel, éhgyomorra kell
bevenni. A gyógyszert 1979.-ben Svájcban, majd ezt követően 60 országban
regisztrálták immun-stimuánsként. Jelenleg évente 5 millió páciens szedi
világszerte.
Nem csodaszerről van szó, de a gyermekek egy részében nagyon kedvezőek a
tapasztalatok. A közösségbe járó, gyakori légúti megbetegedésekben szenvedő
gyermekeknél szokták javasolni, és ha beválik évente lehet ismételni.
Az immunrendszerre gyakorolt hatás a beszedést követő a 2-3 hónaptól észlelhető
és még 3 hónapig tarthat.
Így a nyár végén alkalmazott BronchoVaxom kezeléstől szerencsés esetben az
őszi-téli légúti megbetegedések számának és súlyosságának csökkenése várható.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a legjobb immun-erősítő módszer az
egészséges életmód!